Nagyvilág

Budapesti járatokat is érinti az Air France sztrájkja

Szombaton ötnapos sztrájkba kezdtek a francia légitársaság légiutas-kísérői.

A légiutas-kísérők szakszervezeteinek tájékoztatása szerint a légiutas-kísérőknek negyven százaléka tiltakozott munkabeszüntetéssel az ellen, hogy egyes járatokon csökkentik a személyzet számát, nehezítve ezzel munkájukat.

Az Air France vezetősége előzetesen azt közölte, hogy a járatok nyolcvan százalékát biztosítani tudja, de nem zárta ki, hogy előfordulhatnak az utolsó pillanatban járattörlések. A légiutas-kísérők ugyanis nem kötelesek előre bejelenteni, hogy szándékukban áll-e részt venni a munkabeszüntetésben.

A járatok jelentős része szombaton elindult a párizsi repülőterekről, de maximum száz utassal, azaz a jeggyel rendelkezőknek átlagosan csak a felét engedik fel a gépekre, elsősorban a családokat és az időseket. A többiek várólistára kerülnek, és majd csak egy olyan járattal indulhatnak el egy későbbi időpontban, amelynek a személyezte teljes.

A légitársaság mintegy tucatnyi tengerentúli járatot előzetesen törölt szombatra, de európai útvonalakat is érintenek a törlések.

Szombaton nem indul el Párizsból az AF 2294-es járat, amely 17:35-kor érkezett volna meg Budapestre. Törölték az AF 2295-ös járatot is, amely 18:20-kor indult volna a magyar fővárosból a párizsi Roissy repülőtérre. Vasárnap az AF 2394-es járatot törölték, amelynek 19:05-kor kellett volna Budapestre érkeznie, s az AF 2395-ös járat sem indul vissza Párizsba 19:55-kor.

Az Air France arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak a járatukról a légitársaság weboldalán (www.airfrance.hu) vagy “okostelefonon” (http://mobile.airfrance.com). A sztrájk időszakára érvényes repülőjegyek egyébként felár nélkül módosíthatók vagy visszaválthatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik