Nagyvilág

Meghalt a kétszer elütött és magára hagyott kínai kislány

Belehalt sérüléseibe az a kétéves kínai kislány, aki mellett tucatnyian mentek el, miután kétszer is elütötték.

Több mint egy héttel elgázolása után meghalt az őt kezelő kórházban a kétéves Vang Jüe – jelentette a kínai sajtó. Ugyanerről számolt be a CNN-nek a kórház egyik névtelenül nyilatkozó nővére is. Az október 13-án kétszer is elütött kislányt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, ahol kómában feküdt.

A Fosan városában, egy kis utcán történt, és egy biztonsági kamera felvételén megörökített eset hatalmas felháborodást váltott ki Kínában, és az egész világon. A Twitter kínai megfelelőjén több mint négy millióan osztották meg a horrorisztikus történetet, amely egész héten vezető hír volt.

Az esetről készült felvételen látni lehet, ahogy a kétéves kislány a boltokkal szegélyezett kis utcán totyog, majd egy fehér kisteherautó fellöki, és az első kerekével áthajt rajta. A sofőr érzete az ütést, meg is állt, majd mégis újra a gázra lépett, és a hátsó kerékkel is átment a lányon. Közvetlenül a baleset után egy férfi ment el az úton vérző lány mellett, még le sem nézve rá, majd további két ember, mielőtt egy másik, lassan haladó kisteherautó is átment a lábain.

Az elkövetkező percekben több tucatnyian mentek el a földön haldokló kislány mellett. Voltak, akik még ki is kerülték, és mentek tovább, meggyorsítva lépteiket. Hét perc alatt 18 járókelő, biciklista és riksás hagyta, hogy a kétszer is elütött, erősen vérző gyermek ott haljon meg, ahol van. Még annyira sem voltak hajlandóak, hogy elhúzzák az út szélére, hogy legalább több autó nem menjen át rajta.

A lánynak végül egy 58 éves kukásnő segített, aki meglátva a őt azonnal félrehúzta az útból, és segítségért sietett.

Az eset kínos kérdéseket vetett fel a kínai társadalom morális állapotáról. A Fosan városának otthont adó Kuangtung tartomány pártfőtitkára önvizsgálatra szólított fel az eset után, és kijelentette, hogy lépéseket kell tenni az egész kínai társadalom erkölcsi alapértékeinek javítására.

Az esetről készült felvételt csak erős idegzetű olvasóink nézzék meg!.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik