Nagyvilág

Timosenko ismét vádlott

Újabb bűnügyek kapcsán hallgatták a volt ukrán kormányfőt, akit hétévi szabadságvesztésre ítéltek első fokon hatalommal visszaélés címén.

Viktor Psonka főügyész közölte, hogy Julija Timosenkót – ügyvédje jelenlétében – egyrészt azzal a váddal kapcsolatban hallgatták ki, hogy kormányfőként utasítást adott a kiotói széndioxid-kibocsátási kvóták eladásából származó összeg egy részének nem rendeltetésszerű felhasználására. Kérdéseket tettek fel neki egy mentőautó-vásárlási ügylet kapcsán is. Psonka bejelentette, hogy a bizonyítási eljárás mindkét ügyben lezárult.

A múlt héten Timosenko ellen újabb, immár a negyedik bűnvádi eljárás indult közpénz elsikkasztásának kísérlete címén. A vád szerint a 90-es években az Ukrán Egyesített Energiarendszerek (EESZU) elnökeként – Pavlo Lazarenko akkori kormányfővel összejátszva – az ukrán költségvetésre terhelte az EESZU-nak az orosz védelmi minisztériummal szemben fennálló 405 millió dolláros fizetési kötelezettségét.

Az október 11-én kihirdetett ítélet szerint Timosenko 2009-ben felhatalmazás nélkül kötötte meg az ügyészség szerint Ukrajna számára előnytelen orosz-ukrán gázszállítási szerződéseket, másfél milliárd hrivnya (csaknem 200 millió dollár) kárt okozva az államnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik