Nagyvilág

Törökországban toboroz egy szíriai ezredes

A szíriai tüntetések véres leverése miatt dezertált katonatiszt „szabad hadsereget” szervez a tüntetők védelmére.

Törökországba szökött a szíriai hadsereg egyik ezredese a tüntetések erőszakos elnyomása miatt, és egy nyilatkozatban a rendszer elleni összefogásra szólította fel a szíriaiakat – közölte az Anatolia török hírügynökség. Riad al-Aszaada a hírek szerint bejelentette, hogy Szíriai Szabad Hadsereg néven létrehozta az ellenzék védelmi erejét. Elmondása szerint több száz katona szökött el vele, akik most az ő parancsnoksága alatt állnak. A török hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak hivatalosan az ügyről.

Közben arról érkeztek hírek, hogy feltehetően szökött katonák csaptak össze a szíriai hadsereg egységeivel Szíria Idlíb nevű tartományában. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű, londoni székhelyű szervezet közlése szerint hasonló incidens történt Dael déli városban is

A fél éve folyó rendszerellenes tüntetések a hatósági erőszak ellenére sokáig békések voltak, de az utóbbi időben egyre több hír érkezik arról, hogy a tiltakozók felfegyverzik magukat a katonai támadások ellen, amelyek március közepe óta 2700 ember halálát okozták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik