Nagyvilág

Fokozott készültség a betiltott melegfelvonulás miatt Belgrádban

A fenyegetések miatt a hatóságok betiltották a melegek vasárnapra tervezett felvonulását.

A szerb belügyminisztérium pénteken betiltotta a melegek előre bejelentett felvonulását, mert a biztonsági szervek arról értesültek, hogy szélsőséges erők – amelyek már hetek óta tiltakoztak a melegek tervezett felvonulása ellen – szombaton és vasárnap városszerte súlyos rendbontásokra készülődnek.

Belgrád főbb közlekedési útvonalain és a város központjában fokozott rendőri készültség tapasztalható, az utcákon a rendőrség és a csendőrség megerősített egységei járőröznek.

A belgrádi képviselőtestület és a központi utca, a Terazije, továbbá a szerb parlament épülete előtti parkban és az Egyetemisták terén a rendőrség és a csendőrség tagjai járőröznek, tüntetések szétoszlatására alkalmas felszereléssel ellátva. Egyes, a város központjához közeli utcákban rendőrautókat, rendőrségi autóbuszokat, mentőkocsikat lehet látni.
Hasonló megelőző rendőrségi intézkedésekről érkeztek hírek vidéki szerbiai városokból is.

A rendőri és csendőri jelenlét fokozását a “magas kockázattal járó gyülekezések megakadályozásával, a közrend és a nyugalom megőrzésével” indokolja a szerb belügyminisztérium. Szombaton néhány személy transzparenst lobogtatva pár percre feltartóztatta a forgalmat a Terazije közelében, a melegek jogait éltetve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik