Nagyvilág

Kiskorú lányának árából vett magának új feleséget

Férjhez adta 13 éves lányát egy kenyai férfi, hogy az érte kapott pénzből tehessen szert egy második feleségre.

Kenyában elterjedt szokás, hogy a szülők menyasszonyi díj kapnak, amikor lányuk megházasodik. A hagyomány szerint ez egyfajta kompenzáció a gyermek felnevelésére fordított energiáért és pénzért cserébe. Gyakran előfordul azonban, hogy a szülők a gyors anyagi gyarapodás érdekében, illetve a gyerek jelentette anyagi terhek lerázása miatt már kicsi korukban férjhez adják lányukat, dacára annak, hogy a törvény szerint 18 év alattiak nem házasodhatnak a nyugat-afrikai országban.

A The Star című napilap csütörtöki tudósításából kiderült, a szülők egyszer csak megjelentek abban a turkanai bentlakásos iskolában, ahol 13 éves gyermekük tanult, és kijelentették, hogy magukkal viszik. “Az apa azt állította, hogy a mennyasszonyi díjat elköltötte egy második feleségre, és nem tudja visszafizetni az összeget, így a lánynak muszáj beleegyeznie abba, hogy nem tanul tovább, és férjhez megy” – mesélte Wilson Korombori, egy helyi oktatási tisztviselő.

Kenyában sokszor akár ötször idősebb férfihez is hozzáadják a tíz év körüli lányokat – hívta fel a figyelmet Stella Kanuri jogi aktivista.

Az ENSZ adatai szerint Afrikában a lányok 42 százaléka még 18 éves kora előtt megházasodik. Desmond Tutu dél-afrikai érsek “A lányok nem menyasszonyok” nevű kampány élén harcol a szülők által kikényszerített korai házasságok visszaszorításáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik