Nagyvilág

Amerikai tanácsadói állásban a bukott német védelmi miniszter

Tekintélyes állást kapott a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumbotrányba belebukott, volt német védelmi miniszter.

Pénteki értesülések szerint a márciusban lemondani kényszerült Karl-Theodor zu Guttenberg, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) vezető tanácsadója lett. Az egykori miniszter – akit bukásáig a német politika üstökösének és a jövő kancellárjának tekintettek – a volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, Zbigniew Brzezinski mellett kap irodát az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb agytrösztjének tartott kutatóintézetben.

A 39 éves – korábbi – konzervatív politikus plágiumügye az elmúlt időszak egyik legnagyobb botránya volt Németországban. Kiderült ugyanis, hogy Guttenberg annak idején szándékosan használt idegen forrásmunkákat doktori disszertációjához, illetve szándékosan csapta be a disszertációt elbíráló, bayreuthi egyetemi bizottságot. Szinte elképzelhetetlen méretű csalást hajtott végre, azaz több száz idézetet emelt át idegen forrásmunkákból anélkül, hogy mindezt lábjegyzetben, illetve a forrásmunkák között feltüntette volna.

A bayreuthi egyetem – amely 2007-ben vette át, és summa cum laude minősítéssel értékelte Guttenberg disszertációját – a botrány napvilágra kerülése nyomán még februárban megfosztotta őt doktori címétől. Márciusban pedig tárcájától is megválni kényszerült.

Az édesapja által is erősen elítélt Guttenberg ezt követően döntött úgy, hogy – legalábbis átmenetileg – kivonul a politikából, és néhány héttel ezelőtt családjával az Egyesült Államokba költözött. Az új állásra nem sokáig kellett várnia, mert – mint a CSIS igazgatója a pénteki Die Weltnek megerősítette – a központnál azonnali megbízatást kapott. John Hamre szerint támaszkodni kívánnak Guttenberg “korát meghazudtoló, rendkívüli geopolitikai látásmódjára”, transzatlanti elkötelezettségére, valamint korábbi védelmi miniszteri tapasztalataira. Az igazgató a volt minisztert “kiváló államférfiként” jellemezte.

Berlinben egyelőre még csak találgatják, vajon az új állás a visszaút kezdetét jelenti-e Guttenberg számára a német politikába. Az ugyanakkor keveseket lepett meg, hogy “a korlátlan lehetőségek országa” esélyt biztosított olyasvalakinek is, aki egyszer már “megbotlott”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik