Nagyvilág

Diákok törtek be a görög közszolgálati televízióba

A NET televízió székházába nagyjából ötven diák tört be. Az adást kénytelenek voltak megszakítani.

A diákok az esti híradó ideje alatt hatoltak be az épületbe, a rendőrség közlése szerint azért, hogy beolvassák üzenetüket az egyetemi reformok ellen. A reformok miatt több karon is ülősztrájkot folytatnak. A tévé vezetői azonban elutasították követelésüket, majd a híradót megszakítva egy természetfilmet kezdtek el játszani.

Ezzel feltehetően azt a három éve történt estet akarták megakadályozni, amikor tüntető diákoknak sikerült az esti híradó alatt egy transzparenst kihajtogatniuk és élő adásban bemutatni. Akkor a tévénézők egy „Hagyják abba a tévénézést, és vonuljanak az utcákra” feliratot láthattak, mielőtt a tévések gyorsan reklámokat kezdtek el sugározni.

Eközben nagyjából kétezren tüntettek a kormány megszorításai ellen a közeli Syntagma téren, a parlament épülete előtt pedig könnygázgránátokkal oszlatták fel az ott összegyűlt embereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik