Nagyvilág

XVI. Benedek: a szabadság felelősség is egyben

A Szentatya németországi látogatásán rámutatott:a nyugati világ katolikus egyházának válsága valójában a hit válsága.

A katolikus egyházfő a hit szerepét hangsúlyozta a világot sújtó bajok elleni harcban. Utalt arra, hogy Isten szabadsággal ruházta fel az embereket, de figyelmeztetett a szabadság felelősségére. XVI. Benedek pápa a katolikus egyház megújulása mellett emelt szót, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy ez a megújulás csakis a hit erősítése és megújítása által történhet.

Minderről a több mint százezer ember előtt bemutatott szentmiséjén beszélt a Szentatya, németországi látogatásának utolsó napján, vasárnap délelőtt, Freiburgban. A négynapos pápai vizit utolsó nagyszabású nyilvános eseményét jelentő szentmisére szerte az országból, sőt a szomszédos Franciaországból és Svájcból is érkeztek hívők.

Homíliájában a pápa utalt az elmúlt évben ismertté vált szexuális botrányok által megrendült német katolikus egyház előtt álló hatalmas kihívásokra. Meggyőződését fejezte ki, hogy az egyház úrrá lesz a jelen és a jövő kihívásain, és a társadalom egyik legfontosabb összekötő eleme marad. Ugyanakkor úgy vélte, hogy ennek előfeltétele mindazoknak az egysége, akik – kezdve a papoktól egészen a hívő laikusokig – az egyház különböző területein fejtik ki tevékenységüket. Az egység és az együttműködés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a német katolikus egyház továbbra is a világ katolikus közösségének fontos oszlopa maradjon – fogalmazott a pápa, hangsúlyozva az alázat és a szolidaritás szükségességét.

Vasárnapi értesülések szerint előző napi, a német katolikusok központi tanácsának vezetőivel lezajlott találkozóján XVI. Benedek bírált egyes német katolikus testületeket, illetve szervezeteket. Vatikáni források szerint a pápa hangsúlyozta, hogy nézete szerint a nyugati világ katolikus egyházának válsága valójában a hit válsága.

A pápával közösen tartott előző esti virrasztáson több mint 30 ezer fiatal vett részt. A fiatalokat az egyházfő a jövő fényeinek nevezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik