Nagyvilág

Riadókészültség Izraelben az ENSZ-kérelem napján

Összecsapásoktól tart a palesztin tömegtüntetéseket követõen az izraeli rendõrség és a határõrség, elsõsorban a zöld vonal mentén fekvõ településeken. Jelentõs mozgósítás és riadókészültség van Izraelben.

Pénteken kérelmezi Mahmúd Abbász palesztin elnök Ban Ki-Mún ENSZ-fõtitkártól Palesztina teljes jogú felvételét az ENSZ-tagállamok közé. Ahogy korábban megírtuk, a kérelem benyújtása csupán egy többhetes folyamat elsõ mozzanata lesz, ám a csúcsra járatott hangulat miatt a palesztin tömegtüntetések erõszakba fulladásától tart az izraeli rendõrség és a határõrség is.

“Legalább szombat estig 22 ezer rendõrt
mozgósítottunk, a rend fenntartására az ország egész területén – mondta a
rendõrségi szóvivõ. – A rendõrség a második legmagasabb fokra emelte a
riadókészültséget.”



A rendõrség és a határõrség már hónapok óta
dolgozik a lakosság felkészítésén a kritikus állapotokra a zöld határ
mentén. A települések védelmi rendszereit megerõsítik és karbantartják,
sok helyen pedig fegyveres polgárõrök járõröznek. A határõrség
parancsnoka, Josszi Ágnijáhú a Haaretz-nek elmondta, be kell vonni az
érintett települések lakóit és emelni a riasztási szintet, de felesleges
lenne pánikot kelteni.


A rendõröket az Izraelt Ciszjordániától
elválasztó zöld vonal mentén, az izraeli arab települések környékén és a fõként arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben helyezik
készenlétbe. A Vörös Dávid-csillag, a vöröskereszt izraeli megfelelõje
is emelte riasztási szintjét.

Jeruzsálem óvárosában a rendõrség
megtiltotta a belépést a Templom-hegyre – ahol az Al-Aksza mecset is fekszik – az ötven év alatti férfi
hívõknek és az idõsebbek közül is csak azok a muzulmánok mehetnek oda, akik az
izraeli hatóságok által kiállított jeruzsálemi lakcímkártyával
rendelkeznek. A ciszjordániai lakóhellyel rendelkezõ palesztinok nem
kereshetik fel a teret.

Az izraeli hadsereg felfüggesztette az
eltávozásokat a Ciszjordániában szolgáló erõknél, és három zászlóaljnyi
tartalékost, közel 1500 embert mozgósított a hírek szerint. A katonákat
zavargások ellen bevethetõ eszközökkel szerelték fel.

Palesztinok
tízezrei vonultak fel szerdán Ciszjordánia autonóm városaiban, hogy
támogassák a palesztin állam ENSZ-felvételi kérelmét – ezek a
legjelentõsebb tömeggyûlések a területen 2005, a második intifáda
(palesztin felkelés) vége óta. Szórványos összetûzések voltak Jeruzsálem
és Rámalláh környékén, valamint Hebronban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik