Nagyvilág

Megbukott a szlovén kormány

A szociáldemokrata Borut Pahor vezette kisebbségi kabinet távozására 51, maradására 36 képviselő voksolt a bizalmi szavazáson.

A parlament döntése miatt lehetséges, hogy előre hozott választásokat kell tartani, az elsőt Szlovéniában azóta, hogy az ország 1991-ben függetlenné vált, kiválva Jugoszláviából.

A kormány iránti bizalmatlanság kinyilvánítása nem vonja automatikusan maga után rendkívüli választások kiírását. A kormány bukását követően hét nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy vagy Danilo Türk államfő, vagy a parlamenti képviselők új miniszterelnök-jelöltet állítsanak. Ha azonban a törvényhozás 30 napon belül nem választja meg az új kormányfőt, előre hozott választást kell tartani, amely normális körülmények között jövő év szeptemberében lenne esedékes.

A ljubljanai fordulat hátterében gazdasági okok állnak. A Pahor vezette koalíció azután került kisebbségbe a parlamentben, hogy pártjai között nézeteltérés támadt a reformpolitikát illetően, amelyet a választópolgárok idén tavasszal több népszavazáson nagy többséggel elutasítottak. A gazdasági válság következtében megroggyant Szlovénia lehet az euróövezet válságának újabb dominókockája – vélekedett az osztrák hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik