Nagyvilág

Hackertámadások egy japán védelmi cég ellen

Vírusokkal fertőzték meg a legnagyobb japán fegyvergyártó cég számítógépes rendszerét.

A Mitsubishi Heavy Industries (MHI) közlése szerint a cég 45 szerverét és 38 számítógépét fertőzték meg legalább nyolc különböző vírussal – jelentette a japán sajtó. A cég 11 telephelyén találtak fertőzött gépeket, köztük a cég tokiói székhelyén.

Az MHI egyik névtelenül nyilatkozó vezetője a Mainichi című japán lapnak elmondta: úgy gondolják, hogy célzott támadás érte a vállalatot, de a támadóknak nem sikerült igazán fontos adatokat szerezniük. Egy, az esetet ismerő forrás állítása szerint a cég számítógépes hálózatának működéséről kerültek ki adatok, amelyek birtokában további hackertámadásoknak van kitéve a cég rendszere.

A megtámadott telephelyek között voltak a cég Kobéban és Nagaszakiban található hajógyárai, amelyekben tengeralattjárókat és rombolókat gyártanak, valamint a nagojai rakétakészítő központja is.

A cég augusztus 11-én fedezte fel a vírusfertőzéseket, miután egy újonnan telepített hálózatfigyelő program anomáliákat észlelt a számítógépes rendszerben. Az eset miatt a japán védelmi miniszter közölte, hogy a tárca saját vizsgálatot indít az ügyben, és felszólították a céget, hogy erősítse meg számítógépes hálózatának védelmét.

Közben még egy, a Japán védelmi minisztériumnak dolgozó, repülőgép-hajtóműveket gyártó cég is közölte, hogy hackertámadás érte rendszerét, de az elkövetőknek nem sikerült vírusokkal megfertőzni a rendszert, és nem fértek hozzá adatokhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik