Nagyvilág

Az Afrikai Unió elismerte Líbia új vezetését

Az AU arra ösztönözte a líbiai konfliktusban érintett feleket, hogy minél szélesebb alapokon álló átmeneti kormányt hozzanak létre.

Az Afrikai Unió a líbiai nép törvényes képviselőjének ismerte el a Kadhafi-rezsimet megdöntő felkelők által alakított Átmeneti Nemzeti Tanácsot (ÁNT) – jelentették be kedden Johannesburgban.

A közlemény értelmében az ÁNT által alakítandó, valamennyi pártot képviselő átmeneti kormány foglalhatja el Líbia helyét az Afrikai Unióban.

Az AU egyúttal arra ösztönözte a líbiai konfliktusban érintett feleket, hogy minél szélesebb alapokon álló átmeneti kormányt hozzanak létre, amelynek feladata a nemzeti egység, a megbékélés és a demokrácia előmozdítása lesz.

Az AU döntése után nem sokkal a Dél-afrikai Köztársaság is bejelentette, hogy elismeri az Átmeneti Nemzeti Tanácsot, mint a líbiai nép képviselőjét, amennyiben az az összes pártot magában foglaló átmeneti kormányt alakít. Kedden kiadott közleményében a dél-afrikai külügyminisztérium jelezte, hogy kész a nemzetek közösségével együtt dolgozni Líbia stabilizálásán, valamint támogatja a demokrácia megteremtését és az újjáépítést elősegítő erőfeszítéseket.

Eközben Kadhafi szóvivője szerint folyamatban van a kihallgatása annak a 17 külföldi zsoldosnak, akiknek elfogását már korábban bejelentette. A kihallgatások a bukott líbiai vezető csapatainak kezén lévő egyik utolsó városban, Báni Válidban folynak. Músza Ibrahim szerint mihelyst eljön az ideje, a csoportot bemutatják a sajtónak. Az Átmeneti Nemzeti Tanács katonai szóvivője korábban tagadta, hogy a lojalisták 17 brit, francia és katari zsoldost ejtettek volna fogságba a Bani Valídért folyó harcban.

Músza Ibrahim egyébként megismételte korábbi kijelentését, miszerint Kadhafi “kiváló hangulatban” van, és kész akár évekig harcolni az új kormány csapatai ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik