Nagyvilág

Mégsem egyenruhában jelent meg a tömeggyilkos

Nyolc héttel meghosszabbították az illetékes oslói bíróságon hétfõn a 77 ember meggyilkolásával vádolt szélsõjobboldali norvég Anders Behring Breivik elõzetes letartóztatását, amelybõl legalább az elsõ négy hetet magánzárkában kell töltenie.

Ez alatt az idõ alatt a vádlott nem fogadhat látogatót és nem kaphat levelet. Az elszigetelését a bíróság azzal indokolta, hogy így nem próbálkozhat meg a nyomozás befolyásolásával, nem tud megsemmisíteni bizonyítékokat, vagy kapcsolatba lépni az esetleges bûntársakkal.

Zárt ajtók mögött

Breivik a hosszabbításról döntõ zárt meghallgatáson nyilatkozatot tett, de a bíró szerint nem mondott lényeges dolgot, és amikor eltért a tárgytól, többször is figyelmeztették, hogy megvonják tõle a szót. Kijelentései tartalma az eljárás szabályai miatt nem publikus.

A meghallgatást az oslói bíróság az ügyvéd kérésére eredetileg nyilvánossá minõsítette, de a rendõrség indítványára egy felsõbb fokú bíróság mégis a zárt ülés mellett döntött.

Öltönyt vett fel

Breivik ebben az esetben magától egyszerû öltönybe öltözött, míg korábban csak tilalom hatására tett le a szándékáról, hogy katonai egyenruhában vagy szmokingban jelenjen meg.

A tettét bevalló vádlott gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantott július 22-én Oslo belvárosában, valamivel késõbb pedig fiatalokra nyitott tüzet egy ifjúsági táborban, s összesen 77 embert ölt meg a robbanószerkezettel és lõfegyvereivel. Nem tartja magát bûnösnek, szerinte hadiállapot van, és a mészárlás szükséges volt ahhoz, hogy Norvégia és Európa megmeneküljön a muzulmán inváziótól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik