Nagyvilág

USA: zavargások lesznek, ha nem veszik komolyan a munkahelyteremtést

Pénteken a WOR rádióadón leadott heti műsorában Michael Bloomberg, New York polgármestere nyilatkozott kritikusan a témában.

“Sok gyerek nem talál munkát a főiskola elvégzése után. Ez történt Kairóban és ez történt Madridban is. Nem szeretnénk, hogy itt is ilyen zavargások legyenek” – mondta Bloomberg.

A polgármester meglepően vészjósló nyilatkozata egy héttel azután hangzott el, hogy Barack Obama elnök ismertette a munkahelyteremtést célzó törvénytervezetét, amelynek a republikánus párt általi jóváhagyása erősen kétséges. A 447 milliárd dolláros intézkedéscsomag elemei között adókedvezmények és közvetlen kormányzati beruházások is megtalálhatók.

“A kár, amely azt a nemzedéket éri majd, amely nem talál munkát, sok-sok évig eltart” – vélekedett az általában higgadt polgármester. Bloomberg elismeréssel szólt Obama munkahely-teremtési elképzeléseiről.

“Mindegy, hogy azok tetszenek-e vagy sem, de ő legalább letett néhány elképzelést az asztalra. Most mindenkinek le kell ülnie az asztalhoz és azt mondani, hogy tényleg tenni fogunk valamit. Tenni pedig mind a bevételek, mind a kiadások oldalán kell” – mondta New York polgármestere, aki szerint a terhekből mindenkinek ki kell vennie a részét.

“Ebben együtt vagyunk benne valamennyien” – fogalmazott a polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a gazdaság gyengélkedéséért nem Obama a felelős, s hogy a helyzet “hosszú időszakok” alatt fejlődött ilyenné.

John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke csütörtökön bejelentette, hogy az adóemelés – beleértve az Amerika leggazdagabbjai számára bevezetett adókedvezmények eltörlését – nem lehet a munkahelyteremtő és deficitcsökkentő intézkedések része.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik