Nagyvilág

Kétmilliárd dolláros csalás

Egy bróker kétmilliárd dolláros kárt okozott a svájci UBS banknak, amikor a bank által nem jóváhagyott ügyletet hajtott végre. A londoni rendõrség õrizetbe vette a 31 éves férfit.

Az UBS részvényei 8 százalékkal estek a tõzsdén, miután kiderült, hogy a bank egyik brókere óriási kárt okozott a svájci pénzintézetnek.

“Az ügyet még vizsgáljuk, de az UBS eddigi számításai szerint nagyjából kétmilliárd dollár veszteség érte a bankot. Elképzelhetõ, hogy az ügy miatt veszteséges lesz az UBS harmadik negyedéve” – írja 65 ezer dolgozójának eljuttatott közleményében a bank.

A svájci bank ugyanakkor igyekezett megnyugtatni ügyfeleit, hogy számláik nincsenek veszélyben, és azt is közölte, hogy a szomorú hír ellenére a bank pozíciója szilárd.

A londoni rendõrség egyik szóvivõje megerõsítette, hogy hajnalban õrizetbe vettek egy 31 éves férfit csalás gyanúja miatt.

A svájci ZKB elemzõje szerint az eset miatt meginoghat a bizalom az UBS-ben, mivel a banknál nyilvánvalóan gondok vannak a kockázatkezeléssel. Claude Zehnder a Reutersnek azt mondta: ezzel a bank elveszíti azt a hitelességét, amelyet az utóbbi években nagy nehezen helyreállított.

Az UBS-t 2008-ban a svájci állam mentette meg, miután nagy veszteségei voltak befektetési bankja miatt. Késõbb az amerikai hatóságokkal gyûlt meg a baja adóelkerülési vita miatt. 300 ügyfele nevét át kellett adnia, és 780 millió dollárra megbüntették.

Az UBS egyelõre nem közölte, hogy melyik részlegükön vesztette el a pénzt a bróker, de a BBC pletykákra hivatkozva azt írta, hogy a letartóztatott férfi a bankközi devizakereskedelem területén dolgozott.

A botrány ismét ráirányítja a figyelmet a megbízás nélküli kereskedésre. A francia Société Générale volt brókere, Jerome Kerviel 2008-ban csaknem 5 milliárd eurós veszteséget okozott bankjának egy hasonló ügylettel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik