Nagyvilág

Kész a horvát EU-csatlakozási szerződés

A szerződést a tervek szerint decemberben írja alá az unió Horvátországgal, és azt mind a 27 tagállamnak meg kell erősítenie.

Elkészült, és így aláírásra megküldhető az uniós intézményeknek, illetve a tagállamoknak a horvát EU-csatlakozási szerződés szövege – közölte szerdán Brüsszelben a soros lengyel EU-elnökség.

A még 2005-ben megkezdett horvát csatlakozási tárgyalásokat ez év júniusának – és egyben a magyar EU-elnökségnek – az utolsó napján sikerült eredményesen lezárni. A lengyel elnökség így lényegében készen kapta a megállapodás politikai tartalmát, és a legutóbbi brüsszeli diplomáciai egyeztetésen sikerült is véglegesíteni a szerződés angol nyelvű szövegét.

Ezután a hiteles fordítások elkészítése következik. A dokumentumot véleményeznie kell a legfőbb uniós végrehajtó testületnek, az Európai Bizottságnak, egyetértését kell hozzá adnia az Európai Parlamentnek, majd pedig az unió részéről a végleges és teljesen hivatalos igent a tagállami kormányokat képviselő tanácsnak kell kimondania. A szerződést ezután a tervek szerint idén decemberben lehet aláírni Horvátországgal. Mindemellett azonban meg is kell erősítenie a dokumentumot mind a 27 tagállamnak, valamint Horvátországnak. A megerősítési (ratifikációs) eljárás minden tagállam saját jogrendje szerint – jellemző módon parlamenti jóváhagyással – történik.

A szerződés tartalmazza a megerősítési folyamat lezárásának és a horvát csatlakozás hatálybalépésének a céldátumát, 2013. július elsejét. A tényleges csatlakozásig a 27-ek szoros figyelemmel fogják kísérni, miként teljesíti Zágráb a csatlakozási szerződésben vállalt kötelezettségeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik