Nagyvilág

Dél-Korea fegyverkezik észak ellen

Dél-Korea 43 millió dollár értékû szerzõdést kötött egy izraeli vállalattal korszerû rakéták vásárlásáról, amelyekkel az Észak-Korea által tavaly támadott határszakaszt védené - közölte kedden egy dél-koreai tisztségviselõ.

Elmondta, hogy a megállapodást még júliusban kötötték meg. Dél-Korea a tervek szerint két sárga-tengeri szigetre telepítené a 67 darab – 25 kilométer hatótávolságú, álcázott célpontok megsemmisítésére is alkalmas – Spike NLOS rakétát.

Tavaly novemberben az észak-koreai tüzérség ágyúzta a Sárga-tengeren lévõ part menti Jonpjong szigetét. A támadásban két dél-koreai katona és két civil meghalt. Az eset után a lakosság részérõl sok bírálat érte a dél-koreai kormányt, amiért nem reagált elég keményen az északi provokációkra. Szöul azóta erõfeszítéseket tesz a határ menti szigetek védelmének megerõsítésére.

A két Korea hagyományosan rossznak mondható kapcsolatai különösen azt követõen váltak fagyossá, hogy Szöul Phenjant vádolta a Cshonan dél-koreai korvett tavaly március 26-i megtámadásával és elsüllyesztésével. Mindezt tetézte a Jonpjong-sziget elleni támadás.

A két Korea közötti 1950-53-as háborút nem békeszerzõdés, hanem csak fegyverszüneti megállapodás zárta le, aminek következtében a Koreai-félsziget két része jogilag máig háborúban áll egymással. A két országrészt az amerikai vezetésû ENSZ-parancsnokság által annak idején – Észak-Korea beleegyezése nélkül – kijelölt demarkációs vonal választja ketté, jelenleg gyakorlatilag az a két ország határa. Észak-Korea rendszeresen azt hangoztatja, hogy a demarkációs vonalnak a jelenleginél délebbre kellene húzódnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik