Nagyvilág

Letartóztatták Kadhafi utolsó külügyminiszterét

Abdelati Obeidit a líbiai főváros, Tripoli egyik nyugati peremkerületében fogták el a felkelők.

A líbiai felkelők hatóságai szerdán letartóztatták a Kadhafi-rezsim utolsó külügyminiszterét, Abdelati Obeidit (képünkön) – jelentette be a Mehdi Herati, a felkelők katonai tanácsának elnökhelyettese. Részleteket nem közölt újságíróknak tett nyilatkozatában.

A felkelők politikai szervének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak az egyik sajtófelelőse az AFP-nek megerősítette a hírt, és azt mondta: tudomásuk szerint Obeidit Tripoli Dzsanzúr nevű nyugati peremkerületében fogták el.

Obeidi március 31-én került a Kadhafi-kormányzat diplomáciájának az élére, miután az addigi külügyminiszter, Musza Kusza Nagy-Britanniába dezertált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik