Nagyvilág

Nem akarnak a líbiai felkelők ENSZ-katonákat

A világszervezet egyik diplomatája szerint a győztes népfelkelés vezetői a rendőri erők felállításához kérnek majd segítséget.

Líbia átmeneti vezetése elvetette azt a gondolatot, hogy az országba külföldről bármilyen jellegű katonai erőket, illetve megfigyelőket küldjenek – közölte kedden New Yorkban Ian Martin líbiai ügyekben illetékes ENSZ-megbízott.

A rutinos brit diplomata – aki már bizonyította, hogy kusza, nehezen áttekinthető helyzetekben is képes sikerre vinni békéltető folyamatokat – ezúttal a líbiai konfliktus rendezésével kapcsolatos ügyekben tölt be főtanácsadói szerepet Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára mellett.

Kedden a Biztonsági Tanács zárt ajtók mögötti ülése után újságíróknak nyilatkozva kijelentette: “nem számolunk azzal, hogy a líbiai átmeneti vezetés katonai megfigyelőket kér”. Hozzáfűzte: egyértelmű, hogy a líbiaiak el akarják kerülni azt, hogy az ENSZ vagy bárki más katonákat küldjön.

Kedden Musztafa Abdel-Dzsalíl, a líbiai felkelők, illetve gyakorlatilag már a győztes népfelkelés politikai szervének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT) a vezetője megerősítette, hogy Líbiának nincs szüksége külső segítségre az ország biztonságának a fenntartására.

Martin viszont azt várja, hogy az ÁNT segítséget kér majd az ENSZ-től rendőri erőinek a felállításához. Érdekeltek abban, hogy a közrendet ellenőrzésük vonják, majd fokozatosan kialakítsanak a közrend fenntartására képes rendőrséget – mondta Martin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik