Nagyvilág

30 milliárd dolláros amerikai pazarlás hadibeszerzésekre

Az amerikai védelmi minisztérium 30 milliárd dollárt fecsérelt el az iraki és az afganisztáni szerződésekkel.

Ezt állapította meg az amerikai képviselőház hadibeszerzési bizottságának vizsgálata, amely a hanyag kezelést és a verseny hiányát emelte ki fő okként. A vizsgálat eredményeit hivatalosan szerdán fogják közzétenni Washingtonban.

A jelentés a pazarlás kirívó példái között megemlíti, hogy Kabulban 300 millióért megépítettek egy olyan villamos erőművet, amelynek üzemeltetéséhez az afgán kormánynak sem anyagi eszközei, sem szakemberei nincsenek. Irakban 40 millióból felhúztak egy olyan börtönt, amelyre a bagdadi vezetés sohasem tartott igényt és amely ezért befejezetlen maradt.

A jelentés felhívta a figyelmet a tendereztetés nélkül megkötött szerződések veszélyeire is. Konkurencia hiányában például 50 milliós szerződéshez jutott a tucsoni Applied Energetics nevű cég, amely azt ígérte, hogy futurisztikus “villámfegyverével” fel fogja robbantja az utak mentén elrejtett pokolgépeket, noha az eszköz több teszten is leszerepelt. A verseny nélküli szerződések értéke 2010-re már 140 milliiárd dollárra emelkedett, a 2001-es 50 milliárd dollárról.

A kétpárti jelentés médiabeszámolók szerint arra figyelmeztet, hogy a pazarlás és a csalás aláaknázta az amerikai diplomáciát, ösztönözte a korrupciót a fogadó országokban és beárnyékolta az Egyesült Államokról alkotott képet. A bizottság két társelnöke, Christopher Shays volt connecticuti képviselő és Michael Thibault, a Pentagon volt közbeszerzési szakértője jelentős jogszabályi és politikai változtatások bevezetését javasolja annak érdekében, hogy a jövőbeni konfliktusok esetén el lehessen kerülni a hasonló mértékű pazarlást.

Barack Obama a 2008-as választási kampány idején megfogadta a hadivállalkozói szerződések szigorú ellenőrzését és több versenykiírást ígért, ám a jelentés szerint a védelmi minisztérium az ő elnöki hivatalba lépése után is növelte tendereztetés nélküli közbeszerzések számát és értékét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik