Nagyvilág

Már nem szlovák állampolgár a szlovákiai magyar politikus

A pozsonyi belügyminisztérium szerint elvesztette szlovák állampolgárságát Gubík László – írta az Új Szó.

A szlovákiai magyar napilap szerint a kedvezményes magyar honosítását nyilvánosan vállaló lévai helyi MKP-vezető erről hivatalos végzést kap, így fellebbezni is nehéz lesz. Gubík László a belügyi tárca szerint döntésének hivatali bejelentése ellenére is pénzbírságot kaphat.

Korábban Gubíkot a nyitrai körzeti hivatal felkérte, hogy töltse ki a szlovák állampolgárság elvesztésének bejelentése című nyomtatványt, és küldje vissza szlovák iratait. Gubík a nyomtatványt kitöltetlenül küldte vissza, szlovák irataitól nem vált meg, válaszában azt írta a hivatalnak: szlovák állampolgárságáról nem akar lemondani, s így az alkotmány értelmében azt el sem vesztheti. “Ha kitöltöttem volna a nyomtatványt, ezt úgy értelmezhették volna, hogy önként válok meg állampolgárságomtól, ami nem igaz” – mondta lapnak a fiatal politikus.

A minisztérium szerint mindegy, Gubík mit válaszolt, már nem szlovák állampolgár. Arra a kérdésre, hogy erről a tényről kap-e hivatalos értesítést, a tárca szóvivője nem tudott egyértelmű választ adni. Grendel Gábor szóvivő később azt írta a lapnak: “a belügyminisztérium megvárja Gubík László hivatalos válaszát, majd levélben értesíti a további lépésekről”. Hivatalos értesítés nélkül viszont Gubík aligha tudna fellebbezni,– pedig az első, honosítását nyilvánosan vállaló szlovákiai magyarnak ez feltett szándéka. “Ha megkapom írásban is a határozatot, mindenképpen indul a jogi procedúra” – erősítette meg az Új Szónak Gubík.

Mivel Gubík hivatalosan bejelentette magyar honosítását, a törvény szerint nem kaphatna pénzbírságot. A belügy viszont másként látja a helyzetet. “Bárki, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, köteles ezt a tényt hivatalosan bejelenteni, ennek értelmében ki kell töltenie a minisztérium által kiadott nyomtatványt is. Amennyiben ennek nem tesz eleget, több mint 3000 eurós pénzbírságot kockáztat” – mondta a lapnak a belügyi szóvivő.

Szlovákia tavaly – a határon túli magyarok könnyített honosításáról hozott budapesti döntésre válaszul – úgy módosította állampolgársági törvényét, hogy elveszíti eredeti állampolgárságát az, aki felveszi egy más ország állampolgárságát. A téma azóta éles belpolitikai viták tárgya Szlovákiában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik