Nagyvilág

Frontálisan ütközött két vonat Szlovéniában

A balesetben harminckét ember sérült meg. Hírügynökségi információk szerint váltóhiba okozhatta a szerencsétlenséget.

Összeütközött két vonat Szlovénia északnyugati részén pénteken, s a balesetben harminckét ember megsérült – közölte a rendőrség.

Egy személyvonat kijárt Jesenice állomásáról, s frontálisan ütközött a vele szemben érkező tehervonattal – mondta el Marko Tancar, a szlovén vasúttársaság szóvivője. Hozzátette, hogy vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy műszaki hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet.

Az STA szlovén hírügynökség pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy váltóhiba miatt került egyazon vágányra a két vonat.

A sebesültek közül nyolc állapota súlyos, de egyikük sincs életveszélyben.

Jesenice a fővárostól 65 kilométerre északnyugatra fekszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik