Nagyvilág

Strasbourg foglalkozik Malina Hedvig panaszával

A szlovák kormánynak szeptember 30-áig kell elkészítenie állásfoglalását az öt éve Nyitrán megvert magyar diáklány ügyével kapcsolatban.

Az Új Szó című pozsonyi lap cikke szerint Malina Hedvig 2007. november 22-én fordult a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz. Annak elismerését kérte, hogy sérültek az élethez és a hatékony jogorvoslathoz való jogai, mert a szlovák hatóságok nem vizsgálták ki megtámadásának körülményeit. A bíróság március 28-án értesítette a panaszról Pozsonyt, ami lényegében azt jelenti, hogy az ügyet tárgyalásra alkalmasnak tartja.

“Az, hogy értesítették a szlovák kormányt, azt jelenti, a panasz megfelel az Emberi Jogok Európai Egyezményében meghatározott feltételeknek, ellenkező esetben a bíróság nem is iktatta volna. A kormánynak most ki kell dolgoznia saját álláspontját az esettel és a békés rendezéssel kapcsolatban” – mondta a lapnak Marica Pirosíková, az Európai Emberi Jogi Bíróság szlovákiai képviselője.

Elméletileg lehetséges a peren kívüli békés rendezés is, de arról, folynak-e ilyen tárgyalások, a hatályos szabályok értelmében egyik fél sem nyújthat tájékoztatást.

A lányt, aki azóta kétgyermekes családanyává vált, 2006. augusztus 25-én verték meg Nyitrán, állítása szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. Robert Fico volt szlovák miniszterelnök szerint a Malina Hedvig-ügy kísérlet volt kormánya lejáratására és hangulatkeltésre. Robert Kalinák volt belügyminiszter azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította. Azóta Malina Hedvig ellen folyik eljárás hamis tanúzás miatt.

Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter szerdán azt mondta: nem kizárt, hogy az igazság már nem derül ki. “Ez egy kezdettől fogva átpolitizált ügy, az idő múlásával még nehezebb az igazság keresése. A főügyészség feladata lenne, hogy az ügyet lezárja, erre vonatkozó ígéretet viszont már többször tett”- jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik