Nagyvilág

Ejtették a vádakat Dominique Strauss-Kahn ellen

Ejtették a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen szexuális erőszak miatt emelt vádakat.

Az ügyész kérésére ejtette az illetékes bíró kedden a Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen szexuális erőszak miatt emelt vádpontokat. A fellebbezés lehetősége miatt azonban a hónapok óta tartó vizsgálat és büntetőeljárás végleges lezárása még várat magára.

Strauss-Kahnt azzal vádolták, hogy orális szexre kényszerített és meg akart erőszakolni egy szobalányt május 14-én a New York-i Sofitel szállodában. Cyrus Vance manhattani körzeti ügyész hétfőn továbbította Michael Obus bírónak javaslatát, amelyben mind a hét vádpont ejtését és az eljárás megszüntetését kezdeményezte, miután komoly kétségei merültek fel a panaszos, a guineai illetőségű Nafissatou Diallo szavahihetőségét illetően.

A vádak ejtését követően Strauss-Kahn – aki feleségével együtt jelent meg a tárgyalóteremben – szabadon távozhatott a bíróságról, de a fellebbezés elbírálásáig nem térhet vissza Franciaországba.

Strauss-Kahn a bíróságról távozva nem nyilatkozott a nagy számban összegyűlt újságíróknak, de közleményt adott ki, amelyben a bírót és az ügyészt méltatta. Egyúttal köszönetet mondott a támogatásért a családjának, valamint azoknak, akik hittek az ártatlanságában. Közölte, hogy nincs további mondanivalója az ügyben, és várja, hogy feleségével visszatérhessen Franciaországba, és ismét “normálisabb életet” éljen.

Dominique Strauss-Kahnt május 14-én vették őrizetbe a szobalány vádjai alapján. A botrány nyomán, amely politikai földrengést okozott Franciaországban, ahol a politikust lehetséges elnökjelöltként tartották számon, DSK lemondott az IMF éléről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik