Külföld

Hágába vinnék Kadhafi elfogott fiát

admin
admin

2011. 08. 22. 12:45

Tripoli ostroma közben elfogták a líbiai vezetõ három fiát, Szaif al-Iszlamot, Szaadit és Mohammedet – közölték a felkelõk vezetõi. Moammer Kadhafi másik három fia bujkál, vagy elmenekült.

Moammer Kadhafi legidõsebb fiát, Mohammedet tegnap este fogták el a felkelõk. Miután megadta magát, az al-Dzsazíra televíziónak azt nyilatkozta: szomorú amiatt, hogy harcok folynak Líbiában. „Felkavaró az, ami országban történik. Szomorúsággal tölt el, hogy testvérek, muzulmánok ölik egymást” – mondta. Az interjút lövések zaja miatt félbe kellett szakítani.

Mohammed Kadhafi Líbia legnagyobb, állami irányítású telekommunikációs cégének az elnöke volt, de apja kormányában nem sok szerepet játszott, jóval kisebbet, mint a második legidõsebb fiú.

A Kadhafi-fiúk közül Szaif-al Iszlam elfogása a legfontosabb a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács számára. Õ az, aki ellen a hágai Nemzetközi Büntetõbíróság elfogatóparancsot adott ki júniusban, emberiesség elleni bûnök elkövetése miatt. Luis Moreno-Ocampo, a bíróság fõügyésze úgy írta le Szaif al-Iszlamot, mint Líbia “de facto miniszterelnökét”, és azzal vádolta, hogy õ toborozta a külföldi zsoldosokat, akik a felkelõkre támadtak a líbiai polgárháborúban.

A felkelõk még nem közölték, hogy Szaif al-Iszlamot átadják-e a Nemzetközi Büntetõbíróságnak. A bíróság szintén elfogatóparancsot adott ki Moammer Kadhafi sógora, Abdullah al-Szenusszi, a líbiai titkosszolgálat vezetõje ellen.

A harmadik õrizetbe vett Kadhafi-fiú, Szaadi egykor profi futballista volt, most üzletember. Áprilisban õ segített a CNN televíziónak interjút készíteni egy nõvel, akit azt állította, hogy megerõszakolták a kormánykatonák. Szaadi Kadhafi késõbb azt mondta az amerikai hírcsatornának, hogy a támadókat bíróság elé kell állítani.

Kadhafi három fiát – Hanibalt, Mutaszimot és Khamiszt – még nem találták meg. Hetedik fia, Szaif al-Arab áprilisban meghalt a NATO egyik légicsapásában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.