Nagyvilág

Nyilvános a vádirat a Haríri-gyilkosság ügyében

Az iratot a Rafík Haríri néhai libanoni kormányfő 2005-ös meggyilkolásával foglalkozó ENSZ-törvényszék hozta nyilvánosságra.

A hollandiai Leidschendamban működő törvényszék megállapította, hogy elegendő bizonyíték gyűlt össze a négy vádlott elleni per megkezdéséhez. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy e döntés még “nem jelenti az érintett személyek bűnösségét”.

A különleges törvényszék már június végén feloldotta a négy személy nevének titkosságát. Eszerint a vádlottak Szálim Ajjas (47 éves), Musztafa Badreddín (50), Huszein Anaiszi (37) és Aszad Szabra (34), mind a négyen a radikális síita Hezbollah szervezet tagjai. Az első kettőt terrorcselekmény elkövetésével, az utóbbiakat bűnrészességgel vádolják.

Badreddín a sógora a néhai Imád Mugníje Hezbollah-parancsnoknak, akivel autóba rejtett pokolgép robbanása végzett 2008 februárjában Damaszkuszban. A “több mint 20 ezer oldalas” vádiratban egyebek közt az olvasható a holland ügyészi hivatal szerint, hogy Badreddín “látta el a merénylet általános felügyeletét”, míg Ajjas dolga volt “a merényletet végrehajtó csapat koordinálása”.

A libanoni igazságügyi hatóságok augusztus 9-én közölték, hogy a vádlottak letartóztatása nem lehetséges, mert szökésben vannak, és tartózkodási helyük ismeretlen.

Rafík Haríri volt libanoni kormányfőt egy autóba rejtett bomba ölte meg 2005 februárjában, egy bejrúti utcán. A robbantásban a politikuson kívül még 22 másik ember halt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik