Nagyvilág

Őrizetben egy ismert korrupcióellenes indiai aktivista

Őrizetbe vett az indiai rendőrség kedd hajnalban egy ismert indiai jogvédőt, aki éhségsztrájkra készült.

A 73 éves Anne Hazare azért választotta a tiltakozásnak ezt a formáját, mert szerinte a kormány nemrégiben benyújtott törvényjavaslata túl szűkre szabja az újonnan létrehozni tervezett korrupcióellenes parlamenti biztos, az úgynevezett Lokpal hatáskörét.

A jogvédő négy kollégájával együtt tagja volt a törvényt előkészítő, tízfős bizottságnak. A testület – amelybe a másik öt tagot a kormány delegálta – azután alakult meg, hogy Hazare áprilisban négy napig éhségsztrájkot folytatott.

Az idős aktivista és hívei tiltakozásul nyilvánosan elégették a július végén benyújtott, szerintük erőtlen korrupcióellenes törvénytervezet több példányát, és keddtől határozatlan idejű éhségsztrájkra készültek Újdelhi egyik parkjában.

A rendőrség közölte, “megelőző intézkedésként” vette őrizetbe Hazare-t és 250-300 másik aktivistát. A tájékoztatás szerint Hazare nem volt hajlandó teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek mellett a rendőrség engedélyezte volna a tiltakozó akciót. Ezek szerint Hazare legfeljebb három napig folytathatott volna éhségsztrájkot, és legfeljebb ötezer tiltakozó csatlakozhatott volna hozzá a helyszínen.

Az elmúlt hónapokban korrupciós botrányok sorozata rázta meg Manmohan Szingh indiai miniszterelnök kormányát. A kormányfő hétfőn, a függetlenség – India brit uralom alóli felszabadulásának – 64. évfordulóján a parlamentben kijelentette, “erős Lokpalt (parlamenti biztost) akarunk, hogy elejét vegyük a korrupciónak a legfelsőbb szinten”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik