Nagyvilág

Egységre szólít az elnök Kadhafi ellen

A líbiai felkelők politikai szervezetének elnöke egységre szólított fel szombati sajtóértekezletén a Moammer el-Kadhafi és rezsimje elleni harcban.

“Még nagyon korai lenne arról beszélni, hogy milyen jövőt képzelünk el Líbiának. Most a harcnak kell lennie a legfontosabbnak, és ehhez egységesnek kell lennünk” – jelentette ki Musztafa Abdel-Dzsalíl, az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) vezetője a felkelők központjában, a kelet-líbiai Bengáziban.

A felkelők egysége meglehetősen ingatag, amire rávilágított két közelmúltbeli esemény. Előbb tíz nappal ezelőtt, még most is tisztázatlan körülmények között gyilkosság áldozata lett Abdel-Fattah Júnisz tábornok, a fegyveres felkelést irányító katonai parancsnok. Júnisz erőszakos halálát sokan sokféleképpen magyarázták: volt, aki szerint a felkelők “kormánya”, az ÁNT rendelte el a kivégzését, mert áruláson érték. Egyesek szerint – ezt közölte az ÁNT is – Kadhafihoz hű fegyveresek ölték meg, míg mások szerint a felkelők soraiban harcoló egyik csoport önállósította magát.

Két nappal később a felkelők kifüstölték egy állítólagos Kadhafi-párti csoport számos fegyveresét egy elhagyatott bengázi gyár hangárából. A harcban a csoport 11 embere és négy felkelő vesztette életét, húszan megsebesültek. A csoport 31 fegyveresét foglyul ejtették, és azzal vádolják, hogy két Bengázi környéki börtönből rajtaütéssel kiszabadítottak összesen majdnem 300 embert, Kadhafihoz hű fegyvereseket, köztük zsoldosokat.

Ezek az események felkeltették a gyanút, hogy a felkelők sorai mögött esetleg létezik egy “ötödik hadoszlop”. Az ÁNT ezért elrendelte az összes felkelő milícia feloszlatását és tagjainak csatlakozását a saját fennhatósága alá.

Júnisz meggyilkolása körülményeinek vizsgálata még nem ért véget. Abdel-Dzsalíl kijelentette sajtóértekezletén, hogy “aki a forradalom híve, nem követ el ilyet, főleg nem ilyen kritikus időszakban”.

A felkelők szombaton elfoglalták a Tripolitól 80 kilométerrel délre fekvő, stratégiai jelentőségű Bir el-Ganám városát – közölte több felkelőparancsnok is az AFP-vel. A hírügynökség tudósítója kora délután a távolból annyit tudott megállapítani, hogy a városban elült a csatazaj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik