Nagyvilág

A diktátor csillapítaná a tüntetőket

Bassár al-Aszad elnök engedélyezte a többpártrendszert Szíriában, de a tüntetők nem érik be ennyivel. A katonák megint civilekre lőttek több városban.

Újabb halálos áldozatai vannak a szíriai forradalomnak. A hadsereg több városban, Damaszkuszban, Deraaban és Palmyrában is a civilekre lőtt a tegnap esti ima után, négyen meghaltak. Az utóbbi napokban több mint 140 ember vesztette életét Szíriában, közülük mintegy százan Hama városában, ahol a hadsereg és a biztonsági erők brutális támadást hajtottak végre a lakosság ellen.

A tüntetők nem hárálnak: közölték, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán alatt is minden nap az utcákra mennek. Tegnap este újabb tömegdemonstrációkon követelték az elnök lemondását: ötvenezren tüntettek Deir al-Zourban, negyvenezren Homszban és húszezren Dumában.

Bassár al-Aszad nem csak erőszakkal próbálja letörni a forradalmat. Az államfő rendelettel engedélyezte a többpártrendszert. A szíriai kormány már július végén elfogadott egy törvénytervezet, amely lehetővé teszi a többpártrendszer kiépítését az 1963 óta a Baasz párt által irányított országban, de a parlament még nem szavazta meg a javaslatot. Az elnöki rendelet felgyorsította a történelmi jelentőségű folyamatot, mert parlamenti szavazás nélkül, azonnal érvénybe lép.

Az új pártoknak tisztelniük kell az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, nem szerveződhetnek vallási vagy törzsi alapon, és nem lehetnek külföldi szervezet vagy párt szíriai alszervezetei. A rendelet tiltja, hogy a pártoknak nyilvánosan vagy titokban katonai vagy félkatonai egységeik legyenek, céljaiknak és anyagi forrásaiknak pedig pontosan tisztázottaknak kell lenniük.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte a szíriai mészárlást. A háromnapos vita után elfogadott nyilatkozat szerint ” a szíriai hatóságok széleskörűen megsértették az emberi jogokat, és erőszakot alkalmaznak a polgárok ellen”. A Biztonsági Tanács azért nem határozatot fogadott el a szíriai tüntetések ügyében, mert Oroszország és Kína – Brazília, India és Dél-Afrika egyetértésével – kilátásba helyezte, hogy megvétózna egy elítélő határozatot. Oroszország, Kína és szövetségeseik dühösek amiatt, hogy a NATO a Líbiáról elfogadott BT-határozatokkal igazolja a Moammer el-Kadhafi hadi gépezete ellen indított légicsapásokat. Attól tartanak, hogy egy Szíriáról szóló határozat megnyitná az utat hasonló fegyveres beavatkozás előtt.

Közben Iránból Szíriába szállított fegyvereket foglaltak le a török hatóságok. A fegyvereket valószínűleg a Hezbollah libanoni síita szervezetnek szánták, amelyet Teherán támogat, és amelynek Szíriában is vannak raktárai. A nyugati hatalmak azzal vádolják Iránt, hogy atomprogramjával kapcsolatban – gyakran Szíria segítségével – megsérti az ENSZ büntetőintézkedéseit, egyebek között a fegyverkereskedelemre vonatkozókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik