Nagyvilág

Megint utat torlaszoltak a görög taxisok

Több száz görög taxisofőr torlaszolta el Athén egyik legfontosabb utcáját, a tüntetők kedd reggel a közlekedési minisztériumhoz vezető utat állták el.

A nyári főszezon közepén a Görögországba látogató turistáknak is gondot okoz a taxisok tiltakozása, mivel a tüntetők gyakran a kikötőkbe és a repülőterekre vezető utakat torlaszolják el. A görög legfelsőbb bíróság korábban úgy döntött, hogy az utakat eltorlaszoló taxisok elveszítik az engedélyüket, a döntés azonban még nem lépett életbe.

Janisz Raguszisz közlekedési miniszter már több alkalommal egyeztetett szakszervezeti vezetőkkel, eddig azonban nem jutottak kompromisszumra.

Az immár két hete tartó sztrájkkal a taxisok a kormány terve ellen tiltakoznak, amelynek értelmében új taxiengedélyt vezetnének be annak a törekvésnek részeként, hogy liberalizálják egyes üzleti szektorok működését. Eddig a kiadható engedélyek számát Athénben 14 ezer, Görögország egészére nézve 30 ezer darabban korlátozták. Egy engedély korábban akár 200 ezer eurót is érhetett, de ha a kormány terve életbe lép, a dokumentum ára 3 ezer euróra csökkenhet.

Hasonló intézkedéseket tervez a kormány több más szektorban is, ami fontos feltétele annak, hogy az ország továbbra is segítséget kapjon az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik