Nagyvilág

Sztrájk a BBC-nél az elbocsátások miatt

Több vezető politikai műsort is érintett az újságírók munkabeszüntetése a brit közszolgálati rádiónál. Csaknem 400 munkahely megszüntetése van napirenden.

A szokásosnál egy órával később kezdődött a Radio 4 reggeli politikai hír- és magazinműsora, a Today. A BBC első számú közéleti-politikai rádiócsatornájának műsora mellett más vezető hírprogramokat is érintett az újságírók munkabeszüntetése. A Radio 5-nél például előre rögzített műsort adtak, mert nem volt elég ember az élő adás elkészítéséhez.

A 24 órás akciót a brit újságíró-szakszervezet (NUJ) hirdette meg a BBC Világszolgálatánál és a külföldi rádiófigyelő szolgálatnál tervezett jelentős leépítés miatt. A szakszervezet szerint körülbelül háromezren vesznek részt a sztrájkban a brit közszolgálati médiatársaságnál. A BBC szóvivője elnézést kért a hallgatóktól az adások hiányosságai miatt, és azt mondta, hogy az efféle akciók nem tántorítják el a társaságot attól, hogy végrehajtsa az elbocsátásokat.

A BBC már az év elején bejelentette, hogy a következő három évben a World Service 2400 munkatársa közül összesen 650-et szélnek ereszt. A leépítéssel a BBC vezetése évi 46 millió fontot (mintegy 14 milliárd forintot) akar megtakarítani. A mostani első elbocsátási hullámban 387 munkahely szűnik meg.

Az 1932-ben alapított Világszolgálat működési költségeit (évente 272 millió font) teljes egészében a brit külügyminisztérium fedezi. A tavalyi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális kormánykoalíció azonban a súlyos költségvetési helyzet miatt általános kiadáscsökkentési programba kezdett. A külügyminisztérium a takarékossági intézkedések keretében csökkentette a BBC World Service működésére szánt juttatásokat is.

A The Sunday Times című lap értesülése szerint a BBC vezetése ősszel 20 százalékos költségleépítési tervezetet terjeszt az irányító testület – a BBC Trust – elé. A takarékossági program részeként a következő öt évben háromezer fővel 17 ezerre apadna a BBC alkalmazottainak száma.

A brit közszolgálati médiatársaság és a kormány között tavaly ősszel létrejött megállapodás értelmében a következő hat évben nem változik a jelenleg 145,50 fontos (42 ezer forintos) éves előfizetési díj. Ezzel azonban az előzetes becslések szerint az ebből származó bevételek reálértéke 16 százalékkal csökken az időszak végéig. A BBC hazai sugárzású televízió- és rádióműsoraiban, valamint a Nagy-Britanniában elérhető internetes oldalakon soha nincs reklám, a társaság az évi előfizetési díjból, valamint világszerte rendkívül népszerű dráma- és dokumentum-programjainak értékesítéséből tartja fenn magát.

Brit konzervatív körökben régóta bírálatok tárgya a sokak által “baloldali szimpátiával” vádolt BBC tevékenysége. Állítólag olyan vélemény is felmerült, hogy a 89 éves közszolgálati intézményre nincs is szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik