Nagyvilág

Berlin Szíria elítélése mellett kiutasított egy líbiai diplomatát

Németország európai uniós partnereivel együtt további szankciókat léptet életbe Szíriával szemben.

Rendkívüli nyilatkozatban ítélte el a szíriai kormányt és további szankciókat helyezett kilátásba Damaszkusszal szemben vasárnap a német külügyminiszter. Guido Westerwelle hangsúlyozta, hogy a német kormány a leghatározottabban elítéli a szíriai tüntetőkkel szemben alkalmazott, brutális erőszakot.

Westerwelle szerint Németországot mélységesen aggasztják a Szíriában történtek. Kormánya nevében Bassár el-Aszad elnököt arra szólította fel, hogy haladéktalanul vessen véget a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszaknak. Figyelmeztetett arra, hogy amennyiben Aszad elnök nem hajlandó erre, illetve a változást célzó komoly párbeszédre, Németország európai uniós partnereivel együtt további szankciókat léptet életbe Szíriával szemben.

Ezzel egy időben – ugyancsak vasárnap – a német külügyminisztérium bejelentette, hogy kiutasított az országból egy vezető líbiai diplomatát. Egyben megerősítette a Focus című hírmagazinnak azt a korábbi értesülését, amely szerint a líbiai nagykövetség követtanácsosát nemkívánatos személynek minősítették. A kiutasításra múlt pénteken került sor.

A diplomatát egyébként Moammer el-Kadhafi líbiai vezető a közelmúltban nevezte ki a berlini, úgynevezett népképviseleti iroda ügyvezetőjévé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik