Nagyvilág

Az atomerőművek bezárásáért tüntettek Japánban

Az ország miniszterelnöke ezzel párhuzamosan azt ígérte, hogy csökkenteni fogják a függőséget a nukleáris erőművektől, és zöld ipari forradalmat fognak végrehajtani.

A hasonnevű atomerőműtől mintegy 50 kilométerre fekvő Fukusima városban mintegy 1700-an követelték az összes atomreaktor leállítását. A résztvevők főként a katasztrófa sújtotta Fukusima Daiicsi erőmű környékéről kitelepített lakosok voltak, de a szervezést az atom- és hidrogénbombák ellen alakult japán “kongresszus” vállalta magára. Ez a szervezet emlékezik meg minden évben a Hirosimát és Nagaszakit 1945-ben leromboló atomtámadás áldozatairól. A Nagaszakira ledobott plutóniumbomba egyik túlélője elismerte a megmozduláson, hogy eddig kevés figyelmet szenteltek a békés célú atommáglyák jelentette kockázatoknak.

Kan Naoto japán miniszterelnök ezzel párhuzamosan egy vasárnapi tanácskozáson kijelentette, hogy olyan társadalmat szeretne, amely egyáltalán nem használ atomenergiát. “A megújuló energiaforrások ipari forradalmat fognak hozni Japánban” – mondta azt hangsúlyozva, hogy “az ország teljes energiaigényét is ki lehet majd elégíteni a megújuló forrásokból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik