Külföld

Chavez érzékenyebb lesz

admin
admin

2011. 07. 30. 17:44

A rák elgondolkodó, sokoldalú periódust hoz életembe – mondta Hugo Chavez venezuelai elnök, aki politikájába be kívánja vonni a középosztályt és a magánszektort is.

A daganat eltávolítása radikálisan megváltoztatta az életem: elgondolkodóbb, sokoldalúbb, változatosabb periódus következik – mondta a venezuelai elnök az állami televíziónak telefonon adott interjújában a BBC jelentése szerint.

Chavez lányával, Rosa Virginiával táncol 57. születésnapján az elnöki palota erkélyén

Chavez lányával, Rosa Virginiával táncol 57. születésnapján az elnöki palota erkélyén

Ennek jegyében azt mondta: az eddig leginkább a szegényekre koncentráló szocialista politikájába be kívánja vonni a középosztályt és a magánszektort is.

Chavez arra kérte híveit, lépjenek túl a dogmákon. „Miért is kell mindig vörös trikóban lenni?” – kérdezte a pénteki születésnapján szokatlan módon sárga ingben mutatkozó államfő, majd hozzátette: ugyanez a helyzet a szocializmussal is. Rossz példaként hozta fel pártja egyik polgármesterét, aki településén Szocialista Sugárutat avatott. Ez egyszerűen hülyeség – mondta az elnök.

Raoul Castro is az önkritika útjára lépett – példálózott ismét Kubával a venezuelai elnök, és nyilvánvalóan arra célzott, hogy Fidel öccse 2006-os hatalomra kerülése óta tett néhány engedményt a magánszektornak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.