Nagyvilág

Gyermekkereskedelemmel gyanúsítják Fejtő Ferenc fiát

A magyar történész fia hamis iratokkal megpróbált egy olyan 14 éves cigánylányt kicsempészni Erdélyből, akit már korábban "szexuálisan kihasznált".

A Magyar Nemzet csütörtöki számában olvasható az a hír, mely szerint a francia állampolgárságú férfi ellen vizsgálatot indított az ügyészség.

A Bihoreanul hetilap azt írta: a nagyváradi ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmusellenes főosztályának (DIICOT) ügyészei egy francia állampolgárságú férfi ellen nyomoznak, aki hamis iratokkal megpróbált egy olyan 14 éves cigánylányt kicsempészni Erdélyből, akit már korábban “szexuálisan kihasznált”. A lap akkor azt is megjegyezte, hogy Charles Fejtőről van szó, aki az ENSZ égisze alatt működő ASPEC elnevezésű gyermekvédelmi szervezet alapítója, és nem más, mint Fejtő Ferenc történész fia.

A Bihoreanul cikke szerint Fejtőt a román hatóságok azzal vádolják, hogy a gyermeket 60 ezer euróért “vásárolta meg” az anyjától. Mint felidézik, akkor került az ügyészség látókörébe, amikor hamis iratokkal próbálta kicsempészni Erdélyből (Nagyszalontáról). A lap úgy tudja, hogy a 66 éves férfi ellen pedofília, gyermekkereskedelem és okirat-hamisítás miatt emeltek vádat, és a nyomozás ideje alatt nem hagyhatja el Romániát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik