Nagyvilág

Német-francia megegyezés a görög válságról

Megegyezett a görög segítségnyújtásról Merkel és Sarkozy, a görög válsággal kapcsolatos rendkívüli EU-csúcs előtt.

Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár “közös álláspontra” jutott Görögország pénzügyi megmentésével kapcsolatban szerda éjszakába nyúló, hétórás berlini tárgyalásukon. A megállapodás a görög államadósságok átütemezésének elutasítását, valamint a magánbefektetők közreműködésének módozatait tartalmazza – jelentette a német közszolgálati televízió.

Az ARD a magánbefektetők részvételével kapcsolatos egyeszségről két opciót említett. Az egyik a bankok és a biztosítótársaságok önkéntes részvétele, míg a másik egyfajta kötelező jellegű adó, amelyet az euróövezeti tagországok bankjaira vetnének ki. A megállapodás tartalmazza azt is, hogy Németország, Franciaország, valamint az Európai Központi Bank elutasítja a görög államadósságok átütemezésének lehetőségét. Az EKB és Berlin eddig is határozottan ezt az álláspontot képviselte.

Az ARD értesülése szerint az egyezség létrejöttét jelentős mértékben előmozdította, hogy a berlini tárgyalásokon váratlanul részt vett Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke. Az ARD televízió szerint Merkel és Sarkozy az éjszaka folyamán több euróövezeti tagország vezetőjével is telefonbeszélgetést folytatott.

A kialakított közös álláspont az eurózóna vezetőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozójának alapjául szolgál majd. A találkozó várhatóan nagyjából délután egy órakor kezdődik Brüsszelben, tagállami és EU-s tisztségviselők délelőtti konzultációját követően. A Bild című német bulvárlap, illetve egy Reuters-információ szerint a brüsszeli csúcstalálkozón jelen lesznek a legjelentősebb európai bankok vezetői is, bár hivatalosan nem vesznek részt rajta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik