Nagyvilág

Felszámolták Rudolf Hess neonáci zarándokhellyé vált sírját

Hitler egykori helyettesének holttestét elégetik, hamvait pedig a tengeren szórják szét.

A bajorországi Wunsiedel város egyházi temetőjében található sírból szerdán hajnalban hantolták ki Rudolf Hess holttestét, elkerülve a hírverést. A holttest eltávolításáról a temetőt felügyelő egyházi tanács döntött, miután Hitler egykori helyettesének sírja neonáci csoportok zarándokhelyévé kezdett válni.

A döntés ellen Hess leszármazottjai először tiltakoztak, de az egyházi tanácsnak sikerült meggyőznie őket, és végül velük egyetértésben hantolták ki a holttestet. A háborús bűnök miatt elítélt férfi maradványait elégetik és hamvait a tengerbe fogják szórni. Így a náci ideológiával szimpatizáló emberek halálának évfordulóján, augusztus 17-én már nem tudnak koszorút elhelyezni sírján.

Hess 1987-ben, 93 éves korában lett öngyilkos a berlini Spandau börtönben, ahol életfogytig tartó büntetését töltötte emberiesség elleni bűnök miatt. Az volt a végakarata, hogy szülei mellé temessék a wunsiedeli temetőben. A kihantolása ellen egy ideig perrel fenyegető unokája végül azért egyezett bele nagyapja testének eltávolításába, hogy a családi sírhelynél ne legyen megszokott látvány a náci karlendítés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik