Külföld

Elutasítják a görög átütemezést

admin
admin

2011. 07. 21. 08:46

A magánbefektetők közreműködésének módozatait, valamint a görög államadósságok átütemezésének elutasítását tartalmazza az a megállapodás, amelyet csütörtökre virradó éjszaka ért el Berlinben Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia elnök, valamint Jean-Claude Trichet, az Európai Központi bank elnöke.

Az
ARD német közszolgálati televízió delegációkörökből származó értesülése
szerint az euróövezeti csúcsértekezletet alig néhány órával megelőző
egyezség létrejöttét jelentős mértékben előmozdította Trichet váratlan
részvétele. Az Európai Központi Bank elnöke szerda késő este érkezett
Berlinbe és részt vett a kancellári hivatalban éjfélig tartó találkozón.

Az
ARD televízió szerint Merkel és Sarkozy az éjszaka folyamán több
euróövezeti tagország vezetőjével is telefonbeszélgetést folytatott.

Ami a magánbefektetőknek a görög államadósságok finanszírozásában való részvételét illeti, az ARD úgy értesült, hogy erre vonatkozóan egyezség született. A televízió ennek kapcsán két opciót említett: az egyik a bankok és a biztosító társaságok önkéntes részvétele, míg a másik egyfajta kötelező jellegű adó, amelyet az euróövezeti tagországok bankjaira vetnének ki. A Reuters néhány órával később azt jelentette, hogy a bankszektorra kivetett adó mégsem lesz része a második görög mentőcsomagnak.

A létrejött megállapodás az értesülés szerint tartalmazza azt is, hogy Németország, Franciaország, valamint az Európai Központi Bank elutasítja a görög államadósságok átütemezésének lehetőségét. Az EKB és Berlin eddig is határozottan ezt az álláspontot képviselte.

A kialakított közös álláspont az eurózóna vezetőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozója alapjául szolgál majd – közölte a tanácskozás befejeztével Steffen Seibert szóvivő, aki elmondta, hogy arról haladéktalanul tájékoztatták Herman van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét.

Az ARD és több más médiaforrás egyidejűleg megerősítette azt az éjszakai értesülést, amely szerint a brüsszeli csúcstalálkozón jelen lesznek a legjelentősebb európai bankok vezetői, köztük Josef Ackermann, a Deutsche Bank elnöke is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.