Külföld

Kész a terv Görögország megmentésére

admin
admin

2011. 07. 21. 06:17

Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár "közös álláspontra" jutott Görögország pénzügyi megmentésével kapcsolatban szerda éjszakába nyúló, hétórás berlini tárgyalásukon - közölte a francia küldöttség egyik tagja, majd megerősítette ezt a német kormányszóvivő.

A tárgyaláson részt vett Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke is. Közben többször telefonon beszéltek Herman van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével. A kialakított közös álláspont az eurózóna vezetőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozójának alapjául szolgál majd – közölte a meg nem nevezett francia forrás és Steffen Seibert szóvivő, de egyikük sem árulta el, hogy mit tartalmaz a megállapodás.
Sem Párizs, sem Berlin nem közölte korábban, hogy közlemény volna várható Sarkozy és Merkel tárgyalása végeztével.

A Bild című német bulvárlap, illetve egy Reuters által idézett forrás, amely közel áll a tárgyalásokhoz, jelentette: a brüsszeli csúcstalálkozón jelen lesznek a legjelentősebb európai bankok vezetői is, bár hivatalosan nem vesznek részt rajta. Az arról szóló megbeszélésen lesznek ott, hogy a magánhitelezők hogyan tudnak hozzájárulni a második görög mentőcsomaghoz. A bankárcsoportot Josef Ackermann, a Deutsche Bank elnöke és a BNP Paribas francia bank egyik képviselője vezeti.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.