Nagyvilág

Cameron elnézést kér, de nem mond le a sajtóbotrány miatt

A brit kormányfő afrikai utazását lerövidítve tért haza, hogy részt vegyen a brit parlament rendkívüli vitanapján.

David Cameron a brit parlament alsóházának ülésnapján tett nyilatkozatában mélységes sajnálkozásának adott hangot a „felzúdulásért”, amit az okozott, hogy sajtófőnökként alkalmazta Andy Coulsont, a News of the World vasárnapi bulvárlap volt szerkesztőjét. Cameron kijelentette: visszatekintve a történtekre, ma már nem alkalmazná a telefonlehallgatási botrány miatt őrizetbe vett férfit, ugyanakkor hozzátette, hogy “az ember a döntéseket nem visszatekintve, hanem a jelenben hozza”.

Az utóbbi napokban megjelent médiakommentárok szerint kikezdheti a konzervatív párti miniszterelnök helyzetét, hogy jó ideig sajtófőnökeként alkalmazta Coulsont. Szerdai nyilatkozatában Cameron utalást tett a jövőjét firtató felvetésekre, jelezve, hogy folytatni kívánja munkáját. A kormányfő kijelentette, hogy az ő személyes és legnagyobb felelőssége “a romok eltakarítása”.

A brit parlament hathetes nyári szünete már kedden elkezdődött volna, ám a brit belpolitikát és a közéletet teljesen elöntő telefonlehallgatási botrány miatt a képviselők szerdán – a miniszterelnök kezdeményezésére – rendkívüli vitanapot tartottak. Cameron egy nappal lerövidítette több országot érintő afrikai utazását, hogy részt vehessen a szerdai vitán.

A súlyos sajtóetikai botrányt az robbantotta ki, hogy két hete kiderült: a News of the World sztorivá gyúrható exkluzív értesülések reményében néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány, Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az akkor már halott gyermeket a rendőrség még nagy erőkkel kereste.

A hatósági gyanú szerint a News of the World ezenkívül legalább négyezer magánszemély és közéleti személyiség, köztük az iraki és az afganisztáni frontokon elesett katonák és hozzátartozóik, valamint a 2005. júliusi londoni terrortámadásban meghaltak és családtagjaik mobiltelefonjait is lehallgathatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik