Nagyvilág

A 2001-es amerikai merényletek áldozatait is lehallgatták?

A médiacézár, Rupert Murdoch szerint erre"semmilyen bizonyítékot" sincs.

Az amerikai igazságügyi miniszter jónak látna egy megbeszélést a 2001. szeptember 11-i merényletek áldozatainak azon családtagjaival, akik az angliai lehallgatási botrány nyomán arra gyanakszanak, hogy az ő telefonjukat is feltörték.

Eric Holder már több alkalommal is találkozott ilyen családtagokkal – mondta kedden az igazságügyi minisztérium szóvivője, aki hangsúlyozta, hogy készek megvitatni minden gyanút, amely felkeltheti a hatóságok figyelmét.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei már előzetes tapogatózásba kezdet azoknak az állításoknak a hallatán, hogy a brit Murdoch-sajtóbirodalom megbízásából telefonokat hallgattak le az Egyesült Államokban is a merényletek után. Egyelőre annak megállapításáról van szó, hogy megsértette-e valaki ebben az ügyben az amerikai törvényeket.

Az érintett családtagok Eric Holderrel, valamint Robert Mullerrel, az FBI főigazgatójával és a képviselőház igazságügyi bizottságának élén álló politikusokkal kezdeményeztek már találkozót.

Rupert Murdoch azt hangoztatja, hogy a cége nem lát “semmilyen bizonyítékot” arra, hogy amerikai lapjaik lehallgatták volna a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások áldozatainak vagy hozzátartozóinak mobiltelefonjait is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik