Tizenhat ember halt meg vasárnapra virradóra egy ukrajnai idősotthonban kitört tűz következtében – közölte a rendkívüli ügyek minisztériuma. A Rivnei megye Bile falujának földszintes, fából és betonból épült idősotthona éjfél után kapott lángra. Ekkor 27 ember – köztük két gondozó – tartózkodott az épületben. Tizenegy embert sikerült kimenteni az égő otthonból, de mindnyájan füstmérgezést szenvedtek. Hármuknak súlyos az állapota.
Lángok martalékává vált a 800 négyzetméteres épület fából készült része és tetőszerkezete.
Az ukrán miniszterelnök kormánya nevében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A kormányfő utasítására a szociálpolitikai miniszter vezetésével azonnal kormánybizottság alakult a tragédia okainak kivizsgálása végett. Az Unian ukrán hírügynökség szerint az előzetes vizsgálatok arra utalnak, hogy gondatlanság miatt égett le a bilei idősotthon.