Nagyvilág

Huszonnégy sérült a pamplonai bikafuttatáson

Huszonnégyen sérültek meg az idei szezon első bikafuttatásán Pamplonában. A kilencnapos fesztivál július 14-éig tart.

A helyi kórház közlése szerint a legtöbben zúzódásokat szenvedtek el a mellkasukon és az arcukon, a San Ferin ünnepén csütörtök reggel rendezett bikafuttatáson, amely az idei fesztivál első futása volt. A helyi Vöröskereszt információi szerint a sérültek közül négyet kellett kórházba szállítani. Állapotukról nem érkeztek jelentések. A fesztivált egy nappal korábban nyitotta meg a város polgármestere.

Navarra tartomány székhelyét szerdától lepték el a turisták, hogy részt vegyenek a nagy múltú hagyományokkal rendelkező San Fermin ünnepén, amely idén Ernest Hemingwayről emlékezik meg halálának 50. évfordulója kapcsán.

Az író tette világhírűvé a jeles hagyományt: 1923-ban járt először a bikafuttatáson, élményeiről előbb a Toronto Post című lap hasábjain, majd a Fiesta című 1926-os művében írt. A pamplonai esemény a regénynek köszönhetően vált híressé a világon.

A macskaköves szűk utcákon 848,6 métert kell megtenniük az aréna felé hajtott bikák – hat harci állat és több szelíd vezérökör – előtt a bátor próbálkozóknak. A cél, hogy a résztvevők a lehető legközelebb kerüljenek a bikákhoz anélkül, hogy megsérülnének. Egyetlen “fegyverük” egy összecsavart újság lehet.

Egy-egy menet hozzávetőleg négy percig tart, és 2000-3500 futó kísérti meg a sorsot. Évente rendszerint 200-300 sérülést számlálnak, ezek három százaléka súlyos. 1911 óta 15 halottja volt a bikafuttatásnak, legutóbb 2009-ben halt meg egy 27 éves spanyol férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik