Nagyvilág

Orbán kapott hideget, meleget

Európa most erősebb, mint fél éve, a magyar EU-elnökség kezdetén, de a választópolgárok ezt egyelőre nem így érzékelik az euróövezet helyzete és a görög válság hírei miatt – jelentette ki Orbán Viktor Strasbourgban. A felszólalók többsége azonban élesen kritizálta a magyar elnökséget, mondván felkészületlen volt és nulla eredménnyel zárult. Orbán azzal védekezett, hogy a magyar elnökség kezdettől fogva a nemzetközi baloldal támadásai alatt állt.

A miniszterelnök az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén elmondott beszédében összegezte a június 30-án zárult magyar elnökség eredményeit. Beszédében mindenkinek megköszönte a magyar elnökség munkáját. A miniszterelnök szerint, amíg a görög válságra nem sikerül megoldást találni, addig az unió nem lesz képes erős közösség benyomását kelteni.

Orbán Viktor megállapította, hogy a magyar elnökség teljesítette a kitűzött célokat, amelyekkel hozzá kívánt járulni Európa megerősítéséhez. Emlékeztetett arra, hogy az unió a magyar elnökség alatt gyorsan és hatékonyan tudott reagálni a váratlan kihívásokra is. Kiemelte egyebek közt, hogy Európa immár rendelkezik az újabb válságok megelőzését lehetővé tevő eszközökkel. A romák társadalmi befogadását célzó uniós keretstratégiáról szólva a kormányfő felhívta a figyelmet arra: a roma közösség nem csak kihívást, hanem erőtartalékot is jelent, hiszen rajta keresztül sok millió európai polgárt lehet behozni a munkaerőpiacra.

Dicsérték, támadták

Orbán beszámolóját követően az egyes frakciók vezérszónokai kaptak szót. Az Európai Bizottság elnöke és az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint jó eredménnyel zárt a magyar EU-elnökség. A szocialisták viszont bírálatot fogalmaztak meg elsősorban a magyar média- és az alaptörvény miatt.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az eredmények között említette többek között az első európai szemeszter beindítását, a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását, az “arab tavasz” demokratikus mozgalmainak támogatását és az európai romastratégia elfogadását.

Joseph Daul néppárti frakcióvezető szerint az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége megmutatta, hogy a soros elnökség intézménye továbbra is kiemelt szerepet játszik az uniós döntéshozatali mechanizmusban. A gazdasággal kapcsolatban Joseph Daul elismeréssel szólt Magyarországnak az euró megerősítésében valamint az európai szemeszter első éve során a tagállamok közötti költségvetési együttműködés elősegítésében betöltött kiemelkedő szerepéről.

Jan Zahradil a felkészültség hiányát emelte ki magyar elnökségben, amelyben – véleménye szerint – a magyar vezetés sztereotípiákat követett. A cseh európai képviselő szerint a magyar elnökség nulla eredményt ért el, amit szomorúan vett tudomásul.

Alexander Graf Lambsdorff liberális képviselő sajnálattál vette tudomásul, hogy a médiatörvény nagy árnyékot vetett a magyar elnökségre, ezért pedig nagy kár. Sőt az alkotmány kidolgozása sem úgy zajlott, ahogy a Velencei Bizottság szerette volna. A gazdasági csomagot illetően, szerinte egy meggyőző csomagra van szükség, hogy ne egy fogatlan tigris legyen.

Daniel Cohn-Bendit zöld EP-képviselő élesen ostorozta a magyar kormányfőt, mondván Európát rombolja Orbán Viktor. „Magyarországon lerombolt mindent, amit Brüsszelben és Strasbourgban felépítettek” – jelentette ki.

Hannes Swoboda arra figyelmeztette Orbánt, hogy a demokráciában a kritikusokra is figyelni kell. Szerinte baj, hogy Orbán csak a Néppártnak mondott köszönetet. “A demokratikus közegben azt is számít, hogy mit mond az ellenzék, meg kell hallgatni a kritikákat” – hangsúlyozta az osztrák szociáldemokrata.

Lena Ek dicsérte a horvát csatlakozás segítését és a roma stratégiát, akárcsak Tanja Fajon szlovén európai parlamenti képviselő, bár ennek ellenére kritizálta a magyar kormány nem demokratikus intézkedéseit. Werner Langen néppárti képviselő is elégedett a magyar elnökséggel, mondván nagyon jó munkát végeztek.

Jerzy Buzek, a parlament elnöke külön köszönetet mondott Martonyi Jánosnak és Győri Enikőnek a remek együttműködésért.

Orbán válaszol

Orbán Viktor a viszonválaszában kiemelte, hogy a magyar elnökség kezdettől fogva a nemzetközi baloldal támadásainak kereszttüzében állt, még pedig oly annyira, hogy megakadályozhatták volna az elnökségi célokat. „Sok minden kellett, hogy ki tudjuk védeni ezeket a támadásokat” – hangsúlyozta. Az Európai Néppárt azonban segített a magyaroknak, kiállt mellettük, az értékelése elején ezért mondott külön köszönetet a Néppártnak.

A miniszterelnök szerint gyenge trükk az, ha valaki arról beszél, hogy vannak a munkájukat jól végző tisztviselők és rossz vezetők, utalva itt Herczog Edit felszólalására, aki csupán a magyar köztisztviselői kart dicsérte. „Ezt az érvelést mindig akkor alkalmazza az ellenzék, amikor nem akarja beismerni a sikert, és nem akarja a politikai vezetőknek tulajdonítani” – állítja.

Ami a magyar alkotmány kérdését illeti, Orbán szerint senki sincs olyan helyzetben, egyetlen külföldi kormány vagy politikus sem, aki megmondhatja, milyen alkotmánya legyen a magyaroknak. „Ragaszkodunk ahhoz, hogy a magyar alkotmányt a magyarok alkossák meg”- jelentette ki, majd felolvasott három mondatot a Velencei Bizottság jelentéséből: ezek a mondatok dicsérik a magyar alkotmányt, s elismerik annak demokratikus elköteleződését.

“Nagy öröm volt számomra az önökkel való együttműködés, még a vitákat is élveztem” – zárta beszédét, majd azt kérte, hogy támogassák a lengyel elnökséget is, ahogyan a magyart támogatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik