Nagyvilág

Egy újságírónő is bepereli DSK-t

Egy francia író- és újságírónő, Tristane Banon egy közel tíz éve történt szexuális jellegű bántalmazás miatt feljelentést tesz Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója ellen - jelentette be hétfőn Banon ügyvédje.

“Tristane Banon kedden erőszak kísérlete miatt fog panaszt tenni Párizsban” – közölte David Koubbi a L,Express című politikai hetilap honlapján megjelent interjúban.

A 31 éves regényírónő 2007-ben egy televíziós műsorban már elmesélte, hogy a politikus 2002-ben, egy interjú alkalmával erőszakoskodott vele, ám a felvételen kisípolták Strauss-Kahn nevét. Annak idején Banont az anyja, aki szocialista politikus, beszélte le arról, hogy panaszt tegyen.

Dominique Strauss-Kahnnak egyébként legközelebb július 18-án kell megjelennie a bíróság előtt a szobalánnyal történt eset miatt. Múlt héten pénteken a manhattani fellebbviteli bíróság óvadék nélkül megszüntette a férfi házi őrizetét, miután a New York-i ügyészség korábban beleegyezett a nemi erőszak kísérletével vádolt politikus szabadon engedésébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik