Nagyvilág

Elfogatóparancsot adnak ki Kadhafi ellen

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki a líbiai vezető ellen emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A hágai bíróság Kadhafi mellett Szaif nevű fia, valamint a líbiai titkosszolgálat vezetője ellen adott ki elfogatóparancsot a február közepén kezdődött felkelés közben elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Ez a második alkalom, hogy a nemzetközi törvényszék hivatalban lévő államfő ellen adott ki elfogatóparancsot. 2009-ben a szudáni elnök volt az első, de őt azóta sem tartóztatták le.

Az elfogatóparancsok kiadását Luis Moreno-Ocampo, a bíróság ügyésze kezdeményezte líbiai tiltakozók “szándékos meggyilkolása” címén. Az elfogatóparancs kiadását bejelentő bíró szerint az ügyész által benyújtott bizonyítékok alapján elég okuk van azt hinni, hogy a három férfi bűnös civilek meggyilkolásában. Moreno-Ocampo május közepén nyújtotta be összegyűjtött bizonyítékait a bíróságnak, elfogatóparancs kiadását kérve. A főügyész arra számít, hogy még év vége előtt sikerül elfogni Kadhafit.

A líbiai harcokban több ezer ember halt meg eddig, nagyjából 650 ezren menekültek külföldre, és majdnem 250 ezer ember az országon belüli menekültnek számít, az ENSZ adatai szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik