Nagyvilág

Görög megszorítás, afganisztáni kivonulás, amerikai kisebbség [Hírösszefoglaló – Külföld]

A Hír24 összegyűjti a nap legfontosabb külföldi híreit.

Hargita és Kovászna megye megmaradhat két különálló közigazgatási egységként, de nem egyesülhet közös megyévé; ez a legnagyobb engedmény, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyáltalán elérhet – ezt maga Traian Basescu államfő jelentette ki egy román kereskedelmi televíziónak adott nyilatkozatában. Bővebben…

Már több fekete gyermek születik az USA-ban, mint fehér. A kutatók szerint a század közepére az Egyesült Államok társadalmában megfordul a többség-kisebbség arány. Bővebben…

Újabb megszorításokat jelentett be Görögország. A kormány azt reméli, hogy a lépések segíthetnek az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott közös mentőcsomag feltételeinek teljesítésében. Bővebben…

Év végéig 10, jövő nyárig összesen 33 ezer fővel csökkenti a haderejét az Egyesült Államok az országban – jelentette be Barack Obama amerikai elnök. Obama a kivonás indoklásaként elmondta, hogy Amerikának sikerült súlyos, zavart okozó csapást mérni az al-Kaida vezetésére, és komoly veszteségeket okozni a táliboknak, akiket több erődítményükből kiszorítottak. Bővebben…

Fölmentette az amszterdami bíróság a muzulmánok elleni gyűlöletkeltés vádja alól a holland Szabadságpárt (PVV) elnökét. Geert Wilderst civil szervezetek jelentették föl, miután a szélsőjobboldali politikus cikkeiben, internetes fórumokon és 2008-as, Fitna (Viszály) című “filmjében” kijelentette: a muszlim vallás természeténél fogva erőszakos, annak szent könyve, a Korán olyan, mint Hitler Mein Kampf című műve, ezért be kellene tiltani. Bővebben…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik