Nagyvilág

A spanyol ügyészség 849 gyermeklopásos ügyben nyomoz

A spanyol ügyészség 849 olyan ügyben nyomoz, amelyben felmerült a gyanú, hogy a polgárháború utáni időkben újszülötteket vettek el jogtalanul édesanyjuktól, és adtak el más családoknak.

Candido Conde-Pupmido spanyol főügyész pénteken közölte, hogy 162 ilyen esetet már továbbítottak a bíróságnak, és csak 38 eljárást szüntettek meg bizonyítékok hiányában.

Az ügyészség szerint jól dokumentált az, hogy az újszülötteket olyan anyáktól vették el, akik támogatták a legyőzött köztársaságpártiakat az 1936-39-es polgárháború után. Volt rá példa azonban ilyen esetekre a kilencvenes évek derekán is.

Enrique Vila, az elveszett gyerekek és felnőttek felkutatásával foglalkozó szervezet jogi képviselője szerint a gyereklopások eleinte a republikánusokkal rokonszenvezők elleni politikai indíttatású büntetések voltak, majd merőben pénzkereseti módszerként működtek tovább jóval az után is, hogy 1978-ban Spanyolország ismét a demokrácia útjára lépett.

Az ismert spanyol vizsgálóbíró, Baltasar Garzón számításai szerint a polgárháború után 30 ezer újszülöttet tulajdoníthattak el szüleiktől.

Enrique Vila szerint az ilyen esetek mögött orvosokból, gyermekgondozókból, szülésznőkből, nővérekből és közvetítőkből szerveződött, többé-kevésbé országos méretű bűnhálózat állt, amely gyerekeket lopott gyermektelen házaspárok megrendelésére. A szülés után azt hazudták az anyáknak, hogy a gyermekük halva született.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik