Nagyvilág

Elfoglalt egy várost a szíriai hadsereg

A szíriai hadsereg tankokkal és helikopterekkel foglalt el egy északnyugati várost péntek kora hajnalban, miután napokig ostrom alatt tartotta azt.

helyi aktivisták szerint péntek hajnalban nagyszámú katona lépett Maarrat-an Numán város területére. Egyelőre nem tudni, hogy a műveletnek vannak-e áldozatai. Szíriában nagyszabású demonstrációkra számítanak országszerte, a tömegek Bassár el-Aszad szíriai elnök távozását követelik.

A százezer fős városból sokan elmenekültek, miután a szíriai csapatok múlt héten behatoltak a török határ mentén lévő északnyugati Idlíb tartományba.

A kormányellenes tüntetések március 15-i kirobbanása óta – amelyet a tunéziai és egyiptomi demokratikus forradalmak inspiráltak – Aszad újabb és újabb régiókban veti be hadseregét az utcai megmozdulások leverésére. Az ENSZ becslései szerint eddig több mint 1200 halálos áldozata van az összecsapásoknak, és 10 ezer embert vettek őrizetbe a szíriai hatóságok.

A damaszkuszi vezetés támadásai elől Törökországba menekülő szíriai állampolgárok száma eközben elérte a 9700 főt, csütörtök éjszaka mintegy 1200 ember lépte át a szíriai-török határt. A menekülteket a Vörös Félhold török szervezet által létesített öt sátortáborban helyezték el a Törökország déli részén fekvő Hatay városban.

A helyszínre várják Angelina Jolie amerikai színésznőt, aki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának nagyköveteként keresi fel a Törökországban menedékre lelteket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik